Erdélyi vers József Attilától

 

„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem soha! Oláhország éke!

Nem teremhet a Bánát a rácnak kenyeret!

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

 

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,

Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

 

Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal! –

Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

 

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is olyan régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.

 

A lobogónk villog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk! Vagy érte meghalunk.

 

Nem lész kisebb Hazánk egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha! Soha Árpád honát!”

/József Attila: Nem, nem, soha!/