A csodálatos szőlő
„Hányszor jártunk már úgy, hogy egy dolog, egy tárgy sokszor és sokáig a környezetünkben volt és egyszer csak ráeszméltünk annak szépségére vagy fontosságára? Az érzés ugye ismerős? Most egy személyes élményt hoztam a szőlő nagyszerűségének rádöbbenéséről…
BIOLÓGIA ÓRÁK REJTELMEIBŐL…
Életem első két évtizedét vidéken a Tisza-tó mellett töltöttem. Kertes házban laktam, aminek egy kisebb részét képezték a különféle szőlőtövek, amelyek őszre mindig beértek.
Szerencsémre már kora gyermekkoromban is válogathattam a kisebb és nagyobb szemű piros, kék és általam csak zöldnek nevezett fehér szőlőkből.
Természetessé vált számomra, hogy minden évben érik, én pedig minden évben jókat lakmároztam belőlük. Alkalmanként még mustot is készítettünk, de borkészítés azonban a családi szokásainkból kimaradt. Később, az általános iskola padjait koptatva biológia órán tanultunk róla részletesebben, majd az idegenforgalmi képzés kereteiben is előkerült egy nagyobb témaként, amikor a borászattal, hazánk 22 borvidékével, illetve az ételhez való felszolgálásával foglalkoztunk picit mélyebben.
De valahogy még ekkor is olyan semleges, közömbös, vagy inkább megszokott volt nekem ez a gyümölcs, mint bármelyik másik. Aztán a közelmúltban eljött az a nap, eljött az a pillanat, amikor egyenesen a megmentőmet láttam meg benne!
REMÉNYSUGÁR A LEVERTSÉGBEN
Történt ugyanis, hogy nagyon megbetegedtem. A háziorvosom korábban is nagyon ritkán látott, általában csak akkor, mikor a jogosítványomat kívántam meghosszabbítani, vagy például amikor egy egészségességemet igazoló orvosi igazolásra volt szükségem ahhoz, hogy bizonyos közösségi épületben tartózkodhassak. A járványveszély időszakában azonban – mikor már jómagam is úgy éreztem, hogy érdemes lenne egy orvosnak megtekintenie – mint tudjuk, csak egészséges ember látogathatta orvosát.
Jobb időtöltést is el tudtam volna képzelni magamnak annál, minthogy 39 és fél fokos lázzal az ágyamban feküdjek napokig, miközben lázam folyamatosan stagnál. Az étvágyam elhagyott és megannyi tünetet produkált a szervezetem, amelyből a tüdőgyulladásra lehetett következtetni. Emlékeim között még az is felsejlett, hogy tulajdonképpen hol is hibáztam akkorát, amiért napokra az ágyam rabságába kényszerültem.
A kedvetlenség, levertség és étvágytalanság negatív állapotában egyik pillanatról a másikra elmémben megjelent egy szép, nagyszemű fehér szőlőfürt. Olyan volt ez akkor, mint derült égből a villámcsapás! Vagy mint gyertyafény a sötét éjszakában… Lelkemben éreztem, hogy erőre kapok, mint a sprinter az utolsó métereken és vágyam egyre csak nő, hogy egy szőlőszemet a számba vehessek.
SZŐLŐ, MINT NEDŰ…
Kedvesem még aznap megajándékozott egy kívánatos fürttel és ahogyan egy szemet leszakajtottam és a kezembe vettem, bekaptam. Éreztem, ahogyan megroppan a héja a fogam alatt és a folyadékban gazdag gyümölcshús a nyelvemen terül el édes ízt hagyva a számban.
Már vagy kettő vagy három napja is annak, hogy kimaradt a táplálkozás az életemből, de abban a pillanatban visszatért, mint a rigó a fiókáihoz! Azonnal felértékelődött számomra ez a gyümölcs, amely évtizedeken keresztül évről évre észrevétlenül elkísért és velem volt. Örömömben rögtön eszembe jutott a görög Dionüszosz ünnepe, melynek alapja szintén a szőlő, majd eszembe jutottak hasonlatos magyar mondások is, mint „borban az igazság”, „savanyú a szőlő” (de nekem édes volt), vagy „a bor a némát is megtanítja szólani”…
Ha egy kicsit is jobban belegondolunk, láthatjuk, hogy bárhol, bármikor ráébredhetünk valami nagyszerűre! Ezek a mini csodák ott vannak jelen minden egyes apró dologban, amelyeket a mindennapi életünk során valamiért figyelmen kívül hagyunk. De ha akár csak egyetlen ehhez hasonló megtapasztalásunk is volt már, akkor lehetőségeinkhez mérten időről időre szándékosan is kereshetjük életünkben a szépet és a jót!
Baranyi Attila
