Kopjafák
A kopja gyakorlatilag egy lándzsához hasonló 3,5-4,5 méter hosszú kétkezes hadifegyver, amit őseink gyakran használtak ütésre, szúrásra és hajításra a csatákban és a vadászatok során. Az íjhoz hasonlóan ez is testreszabott személyes tárgy volt (hiszen eltérőek a fizikai adottságaink, testméreteink) és ahelyett, hogy a csatában elesett harcos mellé temették volna a sírba, annak fej felőli oldalába szúrták le heggyel az ég felé mutatva.
A kopján gyakorta fel voltak tüntetve azok a sikerek, amelyeket a tulajdonosa elért (mint például a megölt állatok száma, illetve személyes jellegű rovások, stb.). Az évszázadok során ez némileg módosult és a temetkezések során a fegyver helyett már inkább kopjaszerű faragott fejfákat használtak, amely a sírhant alatt nyugvó neméről, jelleméről, gazdasági állapotáról, életkörülményeiről és családi életéről adhatott hírt azoknak, akik ismerték a szimbolikákat.
KOPJAFA ÉRDEKESSÉGEK
Míg a katolikus keresztényeknél a kereszt alakú fejfa, addig a protestánsoknál és az unitáriusoknál az igen igényesen megművelt kopjafa jelezte az elhunyt vallási hovatartozását. Általában tölgyfából faragták és gyakran meghaladta a 2-3 méteres magasságot is, amelynek körülbelül a harmada került a földbe. Tartóssága érdekében sokszor korommal vagy kátránnyal kezelték.
KOPJAFA RÉSZEI
Az emlékül állított kopjafákat három fő részre oszthatjuk (díszhegy, törzs, láb). A díszhegy mesélt arról, hogy az illető elismert harcos volt vagy nagyra becsült oktató, esetleg jómódú vagy szegény férfi, illetve nő, valamint leolvasható volt az is, hogy kik gyászolják, kiket hagyott hátra maga után. A fa törzsén az elhunyt neve és életkora szerepelt, míg a láb része a földben pihent stabilan tartva az egész emlékművet.
A kopjafák készítésének hagyománya még ma is él. A Kárpát-medence megannyi területén találunk díszesen megmunkált emlékműveket, amelyeket személyeknek, intézményeknek, eseményeknek vagy évfordulók emlékére állítottak.
Őseink emlékére
Tiszán innen vagy Tiszán túl,
Egy temető sok mindent elárul!
Egyszerű és díszes sírok mellett
Székely-magyar kopjafák mesélnek.Aki érti a jelek nyelvét,
Olvassa az élet értelmét.
Láthatja az elhunyt jellemét
Hosszan megőrizve emlékét.Figyelmeztetnek és tanítanak,
Tiszta életre bátorítanak:
Hogy lelkünkben mindig maradjunk meg
Hitben, Reményben és Szeretetben!/Baranyi Attila/
