Pecsételt dokumentumok

Minden bizonnyal már mindannyian fogtunk a kezünkben hivatalos levelet, oklevelet vagy okiratot és azt is nagyon jól tudjuk, hogy mindezek csak akkor érvényesek és hitelesek, amennyiben az alján (vagy az erre kijelölt egyéb helyen) szerepel rajta az a bizonyos pecsét. Most nézzük meg közelebbről, hogy mi is a szerepe ennek a „pecsétnek” és miért is olyan fontos!

Nos, amit ezeken az okiratokon konyhanyelven pecsétnek nevezünk, annak a tudományos megnevezése az, hogy: bélyegzőlenyomat. Ráadásul, rendszerint a nedvesbélyegző-lenyomatokkal találkozunk a hivatalos papírjainkon, akadnak azonban helyenként szárazbélyegző-lenyomattal ellátott okiratok is, ezekre hamarosan kitérünk.

A „pecsét” szó mára már több értelemmel rendelkezik. Ugyanígy nevezik magát a pecsétnyomót is, de a pecsétnyomó általi lenyomatot is. Egyéb értelmezésben még a ruhán vagy a papíron véletlenül ejtett maszatos, szennyes foltot is a köznyelvben pecsétnek nevezzük.

PECSÉTNYOMÓ

Maga a pecsétnyomó egy kemény anyagból készült (réz, bronz, ólom, ezüst, arany, később vas, acél), finoman megmunkált negatív képet ábrázoló anyag, amely pl. a meleg viaszban a pecsétnyomó tulajdonosára utaló dombornyomott ábrát hagy.

Mezopotámiában már a számításunk előtti 4. évezredben is használtak pecsétnyomókat, amivel iratokat hitelesítettek, az ókori Keletnek pedig a pecséthengereket tulajdonítják, amelyeknek ugyanez volt a funkciója. Egyiptomban zárópecséteket alkalmaztak Kr.e. a 2. évezredben, a Biblia szerint több nép is használta a pecséthengereket és pecsétgyűrűket egyaránt.

PECSÉTEK HIVATALOS IRATOKON

Mivel tilos volt a készítőnek másolatot megtartania a megrendelésekből, így az ókorban és középkorban kizárólag egyetlen és egyedi készítésű pecsétnyomókkal és pecsétgyűrűkkel rendelkeztek a használatukra feljogosított nagyurak (királyok, püspökök, nádorok, országbírók, illetve azok a nemesek, akik a családi címeres pecsétet tovább örökölhették és használhatták). A korábbi korokban az általános írástudatlanság miatt a pecsétnek (mint bizonyító eszköznek) nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mivel a finoman megmunkált pecsét lenyomata árulkodott a pecsét tulajdonosának személyéről, illetve annak sértetlensége szavatolta a levélben foglaltak eredetiségét.

A középkor végén (1449-ben) Olaszországban a posta már úgynevezett érkeztető bélyegzőket használt, amivel könnyebben nyomon lehetett követni egy-egy levél útját (feladási helyét, idejét), majd a hivatalok szépen sorra átvették ezt a szokást, ami mindmáig is tart.

Mára már minden hivatalos és céges okirat vagy postai küldemény rendelkezik bélyegzőlenyomattal, amely pontosan ugyanazt a célt szolgálja, mint évezredekkel ezelőtt. Egyéb, kiemelkedően fontos ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratok azonban a pecsétnyomók modern fajtájával, a szárazbélyegző-lenyomattal rendelkeznek. Ezek gyakorlatilag úgy működnek, hogy az adott dokumentumot egy bélyegzőnek megmunkált prés alá helyezik, és annak összeszorítása után jön létre az olvasható írással és ábrával ellátott szárazbélyegző-lenyomat.