Színyei Merse Pál élete
Nemesi család sarjaként 1845. július 4-én megszületett Szinyei Merse Pál, a magyar festőművészet egyik kiemelkedő alakja. A mai Szlovákia területén található Szinyeújfalun (jelenlegi neve: Chminianska Nová Ves) nőtt fel, középiskolai tanulmányait Eperjesen és Nagyváradon végezte.
Mivel a festészet iránti érdeklődése már a gimnáziumi évek alatt megmutatkozott, ezért 1864-ben a müncheni Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett. A kor egyik legnevesebb festőművészeti pedagógusának ekkor Karl von Piloty-t tartották, ezért az ifjú Szinyeinek nagy vágya volt, hogy a nagy mester Piloty tanítványa lehessen, így az 1866-ban elkészített „Attila halála” című historikus művel jelentkezett hozzá, azonban Piloty úgy döntött, hogy Szinyei felvétele még várhat. Egy évvel később viszont az „Akasztott elszállítása” című kép meghozta a várva várt sikert, és Karl végül növendékéül fogadta.
Az iskolaközi szüneteit az ifjú Szinyei a családi birtokán, Jernyén töltötte, ahol több műve is készült, mint a „Faun és nimfa”, „Ruhaszárítás”, vagy az „Anya és gyermekei”. Többször próbált önálló egzisztenciát teremteni, azonban mindig visszatért a szülői birtokra. Mikor 1869-ben édesapja megbetegedett, hazaköltözött, hogy a birtokot irányítsa. Környezetében furcsa figurának tartották és értetlenkedve álltak azon tény előtt, hogy a nemesi származásához illő politikai vezetés helyett inkább csak „festeget”, olykor a szabadban mezítláb, amit abban a korban a legkevésbé tartottak nemes emberhez méltónak.
Az 1873-as év kiemelten fontos a festőművész életében. Ebben az időben Münchenben tartózkodott és ekkorra készíti el a „Majális” című főművét, amivel a plein-air első közép-európai képviselőjévé vált. A mű nagy elismeréseket váltott ki festőtársai körében, azonban a kritikusoknak már kevésbé nyerte el tetszését. Mintha előre tudta volna ezt Szinyei, ezért önmagát is felfestette a képre szándékosan a hátsóját mutatva a negatív hangvételű kritikusoknak. Még ebben az évben beleszeretett barátja gyámleányába, Probstner Zsófiába, akit év végén feleségül is vett. Elhatározta ugyan, hogy a festészetből fog megélni, azonban lelkesedését megtörték az elkövetkező évek traumái, valamint az, hogy műveit mindig vegyes érzelmekkel fogadták. Ennek következtében sokszor ingadozott az apatikus és az agresszív állapot között.
A Zsófiáról készült „Liliaruhás nő” nagy sikernek örvendett a közönség körében, azonban a szakma képviselői mást vártak Szinyeitől. Ennek oka lehet, hogy a mű felemás alkotás, ugyanis a főmotívum a műteremmé alakított szalonjában készült, a háttér pedig a fantázia szüleménye, erre a disszonanciára pedig az árnyékok használata hívta fel a figyelmet. Mednyánszky Lászlótól ezért erős kritikát kapott.
Zsófiától egy fia (Félix) és öt lánya (Zsófia, Mária, Valéria, Erzsébet, Adrienne) született, azonban Zsófia, Mária és Valéria a diftéria (népies nevén torokgyík) következtében még gyermekkorukban elhunytak.
1887-ben az erőteljes kedélyállapot-változásainak és dühkitöréseinek következtében elvált Zsófiától, aki az életben maradt két lányával (Erzsébettel és Adriannével) elköltözött.
A festő egy időre abbahagyta alkotói tevékenységét, majd politikai pályára lépett. 1896-ban a héthársi kerület országgyűlési képviselőjévé választották meg, mellette pedig a saját birtokát is tovább irányította. Az ugyanebben az évben rendezett kiállításon nagy sikert aratott, ezért újra ecsetet ragadott. 1905-től a budapesti Képzőművészeti Akadémia igazgatójává választották. 1900-tól külföldön is felfedezték korábbi műveiben rejlő újításokat, mivel a párizsi és a Saint Louis-i világkiállításon (1904) ezüstérmet, Berlinben (1910) aranyérmet, a müncheni nemzetközi kiállításon (1910) nagy aranyérmet, Rómában (1911) pedig nagydíjat nyert. 1908-ban Rippl-Rónai Józseffel és Ferenczy Károllyal megalapította az első modern művésztársaságot, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét (MIÉNK). 1920-ban bekövetkezett haláláig folyamatosan festett és több értékes művet hagyott maga után.
